Címlap » Blog » Terepen: Pilismarót, hajótemető

Terepen: Pilismarót, hajótemető

Talán a korral járó memóriakapacitás csökkenésének köszönhető, de már pontosan nem emlékszem, mikor bontakozott ki a gondolat, hogy menjünk hajóroncsot fotózni.

A múlt évben többször is emlegettük a dolgot és nekiláttunk a lehető legaprólékosabban megtervezni expedíciónkat, felkészülni a legjobb fotók elkészítésére. A kényelmesebb utazás és a logisztikai feladatok gördülékenyebb kivitelezése érdekében Gábor barátom a gépjármű modernizálását abszolválta, míg én a fotótechnikai eszközeimet próbáltam a minimálisan elfogadható szintre fejleszteni. Mindez szépen is hangzana, ha ez így történt volna. A valóság egy kicsit prózaibb ennél. A hétköznapi, hétvégi és családi elfoglaltságaim miatt nehezen tudtunk mindkettőnk számára megfelelő időpontot találni. A modernizáció pedig csak a hosszúra nyúlt egyeztetési folyamat közben kialakult, a tervektől függetlenül beállt változás, amit persze nem átallottunk kihasználni. Miután sikerült idén időpontot találnunk és az időjárás is kegyes volt hozzánk, felpakolva cuccainkat egy rövid időre elhagytuk a nyüzsgő várost. Gábor képeinkkel illusztrált részletes beszámolójából kiderül merre jártunk, miként sikerült a kirándulás, valamint milyen eszközöket, technikát vetettünk be a képek elkészítése során.

A Csoki bevezetőjében említett valóban hosszúra nyúlt tervezgetés után egy kellemesnek igérkező június végi nap hajnalán végre elindultunk, hogy felkeressük azt a Pilismarót mellett található mesterséges öblöt, melynek vízén lehorgonyozva jónéhány kiszolgált rozsdás hajó vár a sorsára. A terület nyitott, szabadon bejárható, viszont az egyébként folyamatosan őrzött hajókra természetesen ha nem is lehetetlen feljutni de minimum illegális. Nyilván minket is elsősorban a kiszolgált hajók vonzottak az öbölbe, azt azonban nagyon hamar megállapítottuk, hogy a lehorgonyzott és szorosan egymáshoz kötött uszályok, motorosok, hajódaruk, kotrók és ki tudja még miféle vízi alkalmatosságok elhelyezkedése nem nagyon teszi lehetővé a partról igazán izgalmas képek készítését. Nehéz bármilyen témát is leválasztani az elementáris káoszról, így a romlás virágai helyett többnyire mégis inkább a tájat fotóztuk. A kirándulás arra is nagyszerű alkalmat teremtett, hogy végre összehasonlítsuk, hogy Csoki inkább a realitások visszaadására összpontosító dokumentarista stílusa vagy az én "gátlástalan fotósoppoló" látásmódom miként nyomja rá a bélyegét a nagyjából azonos témákról készült fotóinkra.

A vízpartra érkezve gyors terepszemlét tartottunk, aztán mindketten nekiláttunk az előkészületeknek, természetesen mint mindig totálisan eltérő startégia mentén. Míg én a rám jellemző fájdalmas precizitással próbáltam meg felszerelésem jelentős számú elemét teljesen tudományos módon a lehető legjobban szétpakolni, majd a keletkezett káoszban szokás szerint semmit sem megtalálni, addig Csoki ennek szöges ellentéteként nemes eleganciával nem vett elő mást csak egy plasztikkártyát, melynek közepébe korábban egy 3:2 oldalarányú négyzetes nyílást vágott és ezen az egyszerű eszközön áttekintve kezdte keresni a legideálisabb kompozíciókat még azelőtt, hogy bármilyen fotós holmijához nyúlt volna. Az egész eseménysornak a módszer praktikusságán túl volt valami különleges bája és barátom, hogy a hatást tovább fokozza a műanyagkártyát szeméhez néha közelebb, néha távolabb tartva még a zoom hatását is szimulálta. Aztán hamarosan meg is találta a számára ideális képkivágást és a partoldalra felhágva bevetette magát egy bozótosba, hogy az elkészülő fotón szépen foglalhassa keretbe a vízparti növényzet képre komponálásával fotójának fő témáját, a korábban valószínűleg sokkal szebb napokat megért Zsiguli nevű uszályt.

Zsiguli, ahogy Csoki láttaZsiguli, ahogy Csoki látta

Én viszont ahogy szoktam, jóval kevésbé szofisztikált módszerekkel "vadásztam a hatást", mikor hosszú záridő választásával pépesre kentem minden mozgó képelemet. Az ilyen látványvilágot adó fotók készítéséhez jó hosszú expozíciós időre (itt például közel öt perc) van szükség amit nappali fényviszonyok között combosabb ND szűrő használatával lehet elérni. Ide a tíz fényérték csökkenést okozó ND1000-es szűrőt kevésnek értékeltem, ezért őrült filter stacking-be bonyolódtam, az ND1000-re még rátekertem az ND8-ast is és mivel ilyenkor a fénymennyiség egy fényértéknyi csökkentéséért cserébe még a lelkemet is eladnám az ördögnek, nem átallottam rátekerni még egy polárszűrőt is azért a mínusz kb. 2 FÉ-ért a már meglévő 13 mellé. Persze a képminőség romlását, meg a birodalmi méretű vignettálást melyet az egymásba tekert három szűrő okozott talán behatóbban ne is boncolgassuk. Külön bónusz, hogy a viszonlyag rövid építésű alapzoomom a számtalan rátekert szűrővel ahogy a következő linken is látható, hát... elég ostobán nézett ki.  Az azért kivételesen eszembe jutott, hogy nem árt egy fotónak ha jól érzékelhető rajta a térbeliség, ezért a parton heverő talán valaha egy hajó részét képező értelmezhetetlen formájú vashulladék illetve egy jó nagy darab égbolt képre komponálásával teremtettem meg az előtér - téma - háttér szentháromságot. Sajnos e három elem esztétikus arányát és a téma kompozíción belüli pozícionálását viszont szokás szerint eléggé elhibáztam.

Zsiguli, ahogy GYGabor láttaZsiguli, ahogy GYGabor látta

Sőt nem csak ezeket. Az elkészült képet a váz LCD-jén visszanézve nagyjából itt döbbentem rá arra, amire egyikünk sem számított, hogy a kínosan akkurátus előkészületeket követő mintegy öt perces expozíció ideje alatt szabad szemmel észrevehetetlenül az egész vízen úszó infrastruktúra úgy jó négy öt métert mozgott el tengelyirányban a szél és nyilván az áramlatok hatására, így a kép közepén a várt gyönyörű kontrasztos uszály helyett csak egy nagy fehér homály éktelenkedett, még az "ablaknyílások" sem voltak kivehetőek. Először eléggé bepöccentem, mert így az egész hosszú záridős koncepció dugába dőlni látszott, aztán rövid tanakodás után az jutott eszembe, hogy a fennálló probléma kiküszöbölésére a végleges képet két külön - egy hosszú és egy normál záridős expó - készítésével oldom meg. Csoki alábbi képe éppen azt a pillanatot kapta el mikor a második, immár normál záridős fotóhoz állítom át a vázat és veszem le a már szükségtelen szűrők sorát, miközben isteneim előtt térdre borulva fohászkodom, hogy csak el ne mozduljon az állvány a két felvétel között. Az állvány lábára támaszkodó bal kezemre helyezett súlypontom miatt azonban az állvány természetesen észrevétlenül némileg elmozdult és ez később roppant kínos perceket eredményezett Photoshopban a multiexpo összeillesztésénél, ami azért sikerült, de egy csomó kellemetlen perctől óvhattam volna meg magam, ha kivételesen odafigyeltem volna arra amit épp csinálok.

Csak úgy tűnik mintha tudnám mit csinálokCsak úgy tűnik mintha tudnám mit csinálok

A roncsok nyújtotta korlátozott lehetőségeket egy idő után kimerítve lassan tovább haladtunk az öböl partja mentén. Természetesen a Zsiguli mindkettőnknek alaposan felpiszkálta az érdeklődését ami egy ilyen győnyörű hatalmas vasdarab esetében nem csoda, így végeztünk egy kis kutatómunkát. Az internet tényleg sokszor meghökkentően hatékony eszköz, az alábbi linkeken az uszályról számos adat, korabeli fotó és tervrajz található, ha érdekel valakit:

http://www.drive2.ru/l/2435800/

http://fleetphoto.ru/photo/28692/

Nem véletlenül nevezték úgy ahogy, ezzel tényleg Zsigulik hajóztak.Nem véletlenül nevezték úgy ahogy, ezzel tényleg Zsigulik hajóztak.

A hajók után a következő lehetséges téma ami megfogott az ez az érdekesen ívelő partvonal részlet volt. Hogy a puritán témáról minél kevesebb felesleges apró részlet vonja el a figyelmet mint egy megszállott tovább folytattam heroikus küzdelmemet az öt perces expozíciós időkkel. Kísérleteimet csak részben koronázta siker, hiszen bár a vizet sikerült is szép bársonyossá tenni, sajnos az elmozduló felhőzeten áttörő sötétebb égbolt foltok véletlenül elég erőteljes ritmusosságot mutatnak és ez határozottan eltereli a tekintetet a szépen ívelt part vonaláról, amit én ezen a képen a fő motívumnak szántam. Mondjuk utólag retusálhattam is volna, hogy miért nem tettem az számomra is rejtély, de most már mindegy.

Akár a Lost-ot is forgathatták volna ittAkár a Lost-ot is forgathatták volna itt

Egy ilyen hosszú záridős kép elkészítéséhez elég sok idő, akár húsz perc egyhelyben maradás is szükséges. Felállítom a tripodot, vízszintezem, fókuszálok és megkomponálom a képet a szűrők nélkül, hiszen ha fent vannak a szűrők a keresőben semmi sem látszik, felszerelem a szűrőket ez egyben mindig zsebekben kotorászást is jelent, hogy már megint melyikbe is tettem, eközben fohász, hogy míg a szűrőket az objektívre tekerem el ne mozduljon a fókuszgyűrű és ezáltal az élesség, a fókuszgyűrű természetesen mindig elmozdul, ekkor a második lépéstől kényszerűen mindent újra kezdek, kb. öt perces exponálás majd öt perces darkframe szűrés vázon belül és csak ezután kapok előnézetet az LCD-n. Felsorolni is hosszú. Mivel még a terület egy tizedét sem jártuk be, az idő meg rohant, ideiglenesen felfüggesztettem a hosszú záridős fotózást, hogy haladjunk is végre. Puszta szerencse ugyan, de ez az alábbi képnek úgy gondolom előnyére is vált. A felhőzet és az égbolt közötti íves határvonal szerintem szépen rímel a víz és a föveny közötti parabolára, a szerencsésen aranymetszésbe került hangsúlyos felhőpamacs na meg az ég kékjének a homok narancsával alkotott komplementer kontrasztja... hmmm, mintha ezt a képet nem is én csináltam volna, pedig de. Volt azért némi gondom vele: a háttérben Zebegény házai pettyezték a hegyoldalt és ezt én nem néztem jó szemmel, elég zavarónak ítéltem. Mivel Andreas Gursky Rhein II. című vintázsa óta köztudomású tény, hogy ha egy képről leretusálunk egy komplett atomerőművet attól az még simán lehet a világ legdrágábban elkelt fotója és a BTK-ban sem olvastam olyan tényállást mely szerint ez főbenjáró bűn lenne, vettem a bátorságot és Photoshoppal eltüntettem egy egész magyar települést. Nagyban játszom.

Ez sem a Karib-tengerEz sem a Karib-tenger

A zavaró háztetők problémáját a következő képen Csoki jellemzően ismét nálam jóval kifinomultabb módszerrel oldotta meg amikor kitakarta őket egy hangsúlyos kompozíciós elemmel, a tulajdonképpeni témával. Hát nem sokkal elegánsabb megoldás? Az meg nekem külön tetszik, ahogy az erodált fatörzsön lévő üreg kistestvére visszaköszön a felhőzeten.

Fotóztunk tereptárgyakat, nagyokat kis objektívvel...Fotóztunk tereptárgyakat, nagyokat kis objektívvel...

Csoki nagyon készült arra, hogy az új 300-as Tamronját a helyi madárvilág jeles tagjain fogja tesztelni, de sajnos rá kellett jönnünk, hogy az itt tanyázó vadkacsák messze nem követik a Városligeti tavon kenyérbélen szocializálódott fajtársaik által tanusított magatartásformákat. Valahogy ebben az objektívtesztelésben egyáltalán nem kívántak közreműködni. „Érthetetlen módon” még mielőtt lőtávolba ért volna minden alkalommal észrevették a hátizsáktól, állványtól megszabadult, medve módjára osonó Csokit, így barátom bármilyen ravasz trükköket is vetett be a cserkelés során, az utolsó pillanatban mindig hápogva röppentek tova, Csoki méltatlankodó arckifejezésétől kísérve. Lehet, egymás között röhögtek is rajtunk. Így sajnos a Tamron most csak a közelképek készítésében mutathatta meg tudását.

és kicsiket...

és kicsiket...

A következő képen az látható, hogy Csoki kísérletező kedvében volt és kissé újraértelmezte a minden szakkönyvben unásig ismételt "használjunk állványt tájfotózáshoz" tanácsot azzal, hogy tripodját itt nem a fényképezőgép rögzítésére, hanem a parti (futó)homok megtámasztására használta. Barátom zsenialitását dícséri, hogy ezzel egyidejűleg állványát napóraként is használva mérte az expozíciós időt. Brilliáns. Úttörő módszereit jól jellemzi, hogy miközben a legérdekesebb perspektívát keresi a kép elkészítéséhez nem fecsérel időt haszontalan derítőlapok beállítására az erős fény miatt jelentkező éles árnyékok lágyítására, hanem azt töretlen lelkesedésével helyettesíti.

Továbbá ez a kép arról a bennfentes információról is fellebbenti a fátylat, hogy a weboldalunk köszöntőjében írt "kályhacső méretű objektívünk egyáltalán nincs" mondatrész már csak ötven százalékban állja meg a helyét, hiszen itt jól látszik, szegény Csoki újabban milyen "erős csőlátásban" szenved. De sajnálom érte...

nagy objektívvelnagy objektívvel

Közelképekkel én is próbálkoztam, de csak erre a dinoszaurusztojásnak álcázott kőre futotta. Makrókat viszont sajnos ezen a kiránduláson nem készítettünk, pedig mindketten magunkkal cipeltünk minden szükséges kelléket. Még az ideiglenes megoldásként joghurtospohárból, karton cipősdobozból, alufóliából és fekete ragasztószalagból improvizált saját tervezésű vakudiffúzorom is velem volt, vagy inkább csak útban, főleg mert méretéből adódóan nem a praktikusságával hanem inkább science fictionbe illő definiálhatatlan formájával szokott feltűnést kelteni. Más hasznos tulajdonsága a figyelem felkeltésén kívül egyébként nincs is. Egyszerűen az öböl és környéke olyan nagy terület, hogy ha leállunk makrózgatni nem tudtuk volna bejárni az egészet és az öböl Duna felőli bejáratával konkrét terveink voltak, oda mindenképpen szerettünk volna eljutni. Gondolom nem okozok meglepetést, ha előre elárulom, hogy ezek a konkrét tervek később nem igazán váltották be hozzájuk fűzött reményeinket, de nálunk ez már alapvetés.

DínótojásDínótojás

Az öbölbe benyúló félsziget végéről visszafelé sétálva újabb kép ikerpárt lőttünk, amin aztán tényleg látszik, hogy mennyire eltérő stílusban dolgozzuk ki a gépből kieső RAW fájlokat. Csoki ahogy mindig most is a színek minél természetesebb visszaadására fektette a hangsúlyt, míg én szokás szerint fogtam a Lightroomom meg a Photoshopom és töretlen lendülettel vágtam bele a hangulatkeltésbe.

Csoki realistaCsoki realista

Azért itt ennél a Photoshop kérdésnél időznék még egy kicsit. Olyan gyakran hallani negatív felhanggal: fotósopp, hogy lassan már szitokszóvá érik. Na ez az ami engem egyáltalán nem érdekel. Egy nem kifejezetten dokumentációs célzattal készült kép elkészítésénél vagy kidolgozásánál miért ne vehetnénk igénybe bármilyen eszközt vagy technikát, ha az segít erősíteni a kép hangulatát, mondanivalóját, legyen az a technika akár panoráma, HDR, multiexpo vagy a nyers fájl kidolgozása során végrehajtott bármilyen módosítás. Mondjuk belerajzolni valamit, ami ott sem volt én sem szoktam, de ez is csak egyéni megítélés kérdése. Végeredményben ezen a képen sincs semmi ami ne került volna a szenzorra a kép elkészítésekor, maximum a rendelkezésemre álló eszközökkel a kép kidolgozása során néhány hangulatteremtő elemet mint pl. a felhőzet textúrája, vagy narancsos elszíneződése kissé hangsúlyoztam. Az lehet, hogy kicsit túlzásba vittem, de az már másik kérdés. Az elkészült kép látványvilága a filmes korszakban is befolyásolható volt az előhívás során alkalmazott technikákkal, akkor sötétszobában bűvészkedtek, ma meg a Photoshopban, a Lightroomban vagy még vagy húsz másik RAW konverterben, képszerkesztő programban. Ennyi. Attól meg végképp kényelmetlenül érzem magam amikor valaki azt gondolja, hogy egy kép kidolgozásához Photoshopban csak annyi szükséges, hogy kattintok kettőt és leugrik a kép a monitorról. A Lightroom vagy a Photoshop ugyanolyan eszköz mint a csavarhúzó meg a kalapács. Piszok sok dolgot meg lehet velük javítani, de maguktól nem lesznek hajlandóak semmit sem csinálni, főleg nem fogják kitalálni, hogy mit is szeretnénk látni a kész képen. Aki meg úgy érzi, hogy ez már nem a valóság leképezése, javaslom, hogy gondolkozzék el azon, hogy hogyan befolyásolja az elkészített fotón megjelenített látványt a választott objektív fókusztávja, a mélységélesség, a bokeh, vagy mondjuk egy polárszűrő, de akár csak a digi vázak korlátozott dinamikaátfogása és ezután próbálja meghúzni az értelmetlen határvonalat, hogy mit lehet és mit nem.

GYGabor szürrealistaGYGabor szürrealista

Kezdett szorítani az idő, így viszonylag gyorsan visszatértünk a kocsihoz ahol kajáltunk egy jót a magunkkal hozott ellátmányból, majd kocsiba ültünk és átgurultunk a szobi révig az öböl túlsó végére. Itt a folyóparton Csoki masszívan lecampelt, hogy Ő addig nem mozdul innen míg az Ipoly torkolatát elképzelésének megfelelően le nem fényképezi. Ez mint „várható volt” nem egészen sikerült. Csoki a helyszínen LCD-n visszanézve a készített képet ráébredt, ahhoz, hogy végül úgy mutassa be a torkolatot, ahogy megálmodta, magasabb nézőpontot kellene választani. Sokkal magasabbat. Míg barátom alkalmas helikopter keresésével foglalatoskodott, bőségesen adódott időm egy újabb hosszú záridős kép elkészítéséhez neki is álltam, de csavartam egyet a dolgon és készítettem egy hosszú meg egy normál záridős képet is majd a két képről az eltérő mintázatot mutató felhőzetet a Photoshopban (igen már megint, szánom-bánom) összekutyultam.  

DunaDuna

Mikor tovább indultunk az öböl torkolata felé már inkább volt kora este mint késő délután, ezért úgy döntöttünk, hogy odafelé nem állunk meg fotózgatni, hanem egyenesen kimegyünk a spiccig, megfotózzuk amit előre elterveztünk, aztán meglátjuk mennyi időnk marad még és aszerint csordogálunk vissza a kocsihoz. Na nem mintha nem szeretnénk a lenyugvó nap bársonyos sugarai által csodássá lágyuló ragyogó meleg fényben tájképeket fotózni, de sajnos a másfél órás hazautat is figyelembe kellett vennünk, amit természetesen egy ragyogónak igérkező (sajnos ez csak üres igéret maradt) téma miatt ad hoc Dömösnél félbe is szakítottunk bő két órásra hízlalva.

Az öblöt az élő víztől elválasztó földnyelv csúcsára kiérve végre megpróbálhattuk nyélbe ütni a régóta dédelgetett tervünket: úgy fotózni a földszoros szemben lévő ágát, mintha egy magányos sziget lenne valami nagy vízen. Na hát ez nekem nem igazán jött össze, talán a választott fókusztáv és perspektíva miatt egyáltalán nem akart leválni a "szigetecském" a mögötte húzódó partvonalról, így hogy mentsem ami menthető, próbáltam inkább az égbolt drámaiságára fektetni a hangsúlyt és végül is a mozgalmas felhőzet meg a chemtrail el is viszi a hátán valamennyire ezt a panorámát. Meg persze a Photoshop...

Nem igazán szigetszerűNem igazán szigetszerű

Annak ellenére, hogy erre a "szigetes" bohóckodásra inkább én voltam rápörögve, Csoki az alábbi fotóján valamivel jobban oldotta meg a problémát. Egyrészt vette a fáradtságot és a kőszóráson lemászott néhány métert így alacsonyabb nézőpontból dolgozott, másrészt az enyémtől eltérő képkivágást választott. Az tisztán látszik, hogy az elképzelésünket sokkal jobban megközelítette mint én, hiszen az én verzióm köszönő viszonyban sincs azzal amit látni szerettünk volna a képen. Utólag behatóbban is meg akartuk vizsgálni, hogy konkrétan mi lehet az oka a két kép közötti jelentős eltérésnek, ezért összevetettük az EXIF adatokat. Arra jutottunk, hogy a fókusztáv és a rekesz tekintetében teljesen azonos beállítást használtunk mindketten (18mm és f/8 igaz hogy a két váz crop factora hajszálnyit eltér, de nem jelentősen). Ezen aztán jót derültünk is, jól látszik, hogy valóban mennyit számít a nézőpont helyes megválasztása.

Sokkal sikeresebb próbálkozásSokkal sikeresebb próbálkozás

Csoki szívességből készített még itt néhány mondjuk úgy marketing célú portrét rólam, melyeken félig a kereső mögé bújva elszánt tekintettel csavargatom a polárszűrőt az objektívemen, ezektől most megkímélek mindenkit, mert bár a fotós jó munkát végzett a modell feje hát, sajnos elég nagyot üt.

Miután megtanácskoztuk, hogy nap során eddig elkészült képeink olyanok amilyenek, de jobbakat aznap már biztos nem fogunk tudni alkotni, kényelmes tempóban indultunk vissza az autó felé. Útközben az élet nagy dolgait vitattuk meg ahogy mindig is szoktuk, most sem volt ez másként egészen addig, míg Csoki meg nem pillantotta ezt a szép ívű nyerget és ha már ott voltunk meg is örökítette.

A nyereg

A nyereg

Ezalatt én megpróbáltam kezdeni valamit a hullámokkal. Napközben már többször kísérleteztem hasonló ötlet alapján, de értékelhetetlen eredménnyel. Nyilván addig hiányzott a kellő hangulathoz az a meleg puha fény amit a horizonthoz közelítő nyugvó nap biztosított. Így viszont egész hangulatos kép jött össze.

Kicsit vizes lettem. Na és?Kicsit vizes lettem. Na és?

Mivel a nap nyugtával párhuzamosan kelő szúnyogok gigászi serege még nem csípkedett teljesen halálra minket, nem nagyon rohantunk és Csoki ismét pompás témát talált magának a túlsó parton egy toszkán ízekkel fűszerezett hangulatú domboldal személyében, melyet nagy lelkesedéssel vetett szenzorra. Tényleg elég hangulatos lett. Nálam az egész napos fotózás után eddigre már beállt az az állapot amikor a legkézenfekvőbb lehetőségeket, fotótémákat sem veszem észre, így nem is kísérleteztem, csak a belőlem dőlő hülyeséggel szórakoztattam Csokit, aki szerencsére ezt viszonylag jól viseli. 

ToszkánaToszkána

Sajnos ez a nap is véget ért egyszer, visszaértünk az autóhoz, becuccoltunk és hazafelé vettük az irányt. A Pilismarót vége táblánál azért megjegyeztem, hogy egy nagy baja azért van a mai napnak, az hogy már hazafelé megyünk. Erre Csokinak érdekes módon "véletlenül" beugrott, hogy mennyire szép a Duna kanyarulata Dömösnél, a hajóállomás környékén és milyen jó fotótéma lehetne. Nem kellett kétszer mondani, nyilván megálltunk azonban addigra eléggé besötétedett és vállalható képet már nem igazán tudtunk készíteni, de a túrát azért így is meghosszabbítottuk vagy fél órával.

 

Megjelenés: 2014. augusztus 29. 17:10 | Szerző: GYGabor - Csoki

Kategória: Fotós túrák, kalandok, Lencsevégre való

« vissza

Hozzászólások
Az oldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadod ezt. Részletek Értem