Címlap » Blog » Széncinkék és tengelicek

Széncinkék és tengelicek

"Ennek a bejegyzésnek a megírását eredetileg jóval későbbre, jövő tavaszra terveztem..." - írtam 2014. november 28-án jelen bejegyzés bevezetőjébe az adminisztrációs felületen, miután beillesztettem a képanyagot és összedobtam a tartalmi vázlatot. Aztán eltelt néhány hét és ma már ugye jövő tavasz van... A szokásos és elég unalmassá vált "már megint nem jutott elég idő a blogra" szólam helyett erős csúsztatással inkább azt mondom, hogy minden az eredeti tervek szerint halad! Sokkal jobban hangzik.

A lényegre térve, tavaly november utolsó napjaiban befejeződött egy három évet felölelő, egyébként teljesen értelmetlen kísérlet: milyen módszerekkel készíthetünk minél érdekesebb "természetfotókat" az erkélyünket meglátogató városi madarakról. Jajj.

A projektet megelőzően meglehetősen hosszasan ízlelgettem a témát, hogy egyáltalán legyen vagy ne legyen, mi kellene hozzá, míg végül január elején mikor végre a lebontott karácsonyfától megközelíthetővé vált az erkélyajtó mint 1-es számú fő leshely a képzeletemben felsejlő izgalmas és mozgalmas fotók hatására melyeken széncinkék és tengelicek csapnak össze egymással a kitett eleségért, úgy gondoltam itt az ideje az első lépéseknek. Nyilván a tél közepén kezdeni nem éppen a legideálisabb időpont a sikerhez, így az első évben csak a madarak beszoktatására tettem kísérletet, a "les" megvalósítására, álcázásra, az etető fotózható kialakítására vagy egyáltalán képkészítésre nem is gondoltam. A hosszúra nyúlt tél miatt egész március végéig folyamatos volt az etetés nem túl nagy sikerrel. A környéken madáretetés terén meglehetősen erős a konkurencia, így csak mérsékelt érdeklődést váltott ki az etetőm.

A cinkék egyéniségek. Van közöttük kíváncsi...A cinkék egyéniségek. Van közöttük kíváncsi...

A következő "szezonban" aztán egészen tudományosan álltam neki a projekt folytatásának. Semmi késlekedés, már október végén megjelentem egy kifejezetten a fotózáshoz "fejlesztett" etetővel, melybe olyan mértékben fektettem anyag és energiamennyiséget (na persze), hogy kényszert éreztem a névadásra: Csirkepalota. A Csirkepalota kialakításához felhasználtam két 10x10 cm-es műanyag tálkát (virágcserép alátét), egy Ø20 cm-es koszorúalap mohaanyagát, mintegy fél méter műanyag kábelcsatornát, két M6x60-as bkny. csavart meg egy csomó ragasztót és gyorskötöző szalagot. Ezekből egy teljesen nyitott etetőtál állt össze, távolabbi végén az esztétikus fotók kedvéért tulajdonképpen "beszállóágként" funkcionáló mohaborítással. Az egész végül is nagyon ocsmány lett, de a cinkéket ez szerencsére kevésbé érdekelte és a fotókon egyébként sem látszik.

...van közöttük ügyes......van közöttük ügyes...

Miután a Csirkepalotát az erkélyajtóval szemben rögzítettem a korláton nem volt más hátra, mint a leshely kialakítása. Ehhez vettem nagyméretű fekete fotókartonokat, kivágtam az egyik karton közepéből egy Ø9 cm-es nyílást amit csőszerűen összetekert fotókartonnal vettem körbe a lap belső oldalán. Az egészet ragasztószalaggal rögzítettem az erkélyajtó üvegéhez belülről úgy, hogy a nyílás pont a Csirkepalotával került egy vonalba, a kialakított csőbe pedig pontosan becsúsztatható volt az állványra állított gép objektívje. Ezzel egyszerre több problémát kezeltem: a fotókarton az ajtó üvegezésének alsó szélétől kb. 1 méter magasságig takart, így a benti mozgás nem zavarta a madarakat és az állványra állított gép sem látszott kívülről ami valószínűleg jelentősen csökentette a potenciális lakásbetörőkre gyakorolt késztetést. A matt fotókarton pedig jelentősen tompította a mind kívülről mind belülről érkező fény által az üvegen keltett reflexiókat. Sőt, ha az egyébként fehér redőnyt az objektív vonaláig leengedtem az még az elhelyezkedéséből adódóan ellenfényes tájolású etető lévén hatalmas derítőlapként is funkcionált. A gép, hogy a legendásan sz@r autofókuszra se kelljen várni manuális fókuszba kapcsolva, fókusz előre beállítva, blendeprioritás, auto ISO, gyors (már amennyire) exposorozat. Eképpen felkészülve, távkioldóval a kézben vártam a telet és a madarakat. Egyik sem jött. Felmerült viszont egy probléma, a fotókarton a ragasztás ellenére kb. egy centimétert csúszott lefelé az üvegen minden nap, gondolom a napsütés melege kilágyíthatta a ragasztószalagra felvitt ragasztóanyagot. Ugyan az objektív az egészet megtartotta valamennyire, de látszott, hogy ezzel a problémával kezdeni kell valamit a következő évben.

...van közöttük merengő......van közöttük merengő...

Tavaly ősszel aztán igazán bevetettem mindent, október első napjaiban készen állt a teljes, jelentősen továbbfejlesztett infrastruktúra. A Csirkepalota meglepően jó állapotban maradt fenn tavalyról, a moha kissé megkopott ugyan de érthetetlen módon még mindíg zöld volt, így az etetőt csak újra fel kellett rögzítenem a korábbi helyére és feltöltenem. A madarak részéről teljes érdektelenségbe fulladt tavalyi télre emlékezve eléggé pesszimista voltam és csak egy kisebb zacskó fekete napraforgót vettem erre a célra, mondván még maradni is fog belőle. Az álcázást a korábbi fiaskó miatt jelentősen átdolgoztam, amiből csak még nagyobb bukás lett. Vettem egy tábla hungarocellt, kivágtam belőle a szokásos lyukat és kialakítottam fotókartonból a befelé álló csövet is. Pompás lett, a takarásért és a tükröződések kiküszöböléséért felelős fekete kartont ezúttal a hungarocell tábla ablak felőli felületére ragasztottam. Óriási hiba volt. Arra ugyan figyeltem, hogy a ragasztó ne oldja a hungarocellt, sajnos valami mégis történt két nap alatt mert az egész tábla durván meggörbült a kartonos oldala felé. A hibát a tábla hátoldalára feszített keresztirányú duck duct tape csíkokkal orvosoltam, meglepő sikerrel.

...van közöttük vagány......van közöttük vagány...

A következő napokban újabb hibajelenség merült fel. Az egész szerkezet az ablakban a napsütés hatására kezelhetetlen mértékű hőtágulásokat produkált. Mivel a tábla alja felfeküdt a műanyag ablakkeret peremére az objektív számára kialakított cső délutánra általában jól megemelte az állványon a gépet, lehetett kezdeni a beállításokat előről. Kénytelen voltam levágni valamennyit a tábla aljából és az egésznek kitalálni a lyuk magasságában egy függesztett rögzítést, így a tábla már szabadon tágulhatott, de a kémlelőnyílás folyamatosan pozícióban maradt. Ekkor már az is látszott, hogy ezúttal ha sikerül a technikai problémákat megoldani fotók is fognak készülni, mert a madarak nem várt intenzitással kezdték látogatni az etetőt, a kis zacskó napraforgót pillanatok alatt széthordták, vennem kellett egy komolyabb mennyiséget. Sajnos a harmadik problémát nem sikerült kivédenem. A keresőhöz hajolva a kilélegzett levegő miatt a hungarocell és az üveg között mindíg erős páralecsapódás jelentkezett így nem maradt más választásom mint szó szerint visszafojtott lélegzettel várni a megfelelő pillanatot a képkészítésre. Ha erről megfeledkeztem és véletlenül néhányszor kifújtam a levegőt az olyan láncreakciót indított be, hogy arra a napra annyi is volt a fotózásnak.

...és van közöttük jókedélyű pufi is....és van közöttük jókedélyű pufi is.

A végeredményben kezelhető párásodást leszámítva minden együtt volt, hogy remek képek készüljenek azonban a fotósszezon terveimmel ellentétben mindössze három hétig tartott. Semmi gond nem volt, sőt mondhatom olajozottan működött a dolog addig míg az etetőt csak a széncinkék és nagyon ritkán közéjük vegyülve egy-egy kékcinke látogatta. Cinkéék vagány kis rablóbanda benyomását keltették, az etetőre mindíg egyesével érkeztek, felkaptak egy magot és már mentek is, elég jól szervezett kis társaságnak bizonyultak. Eleinte ugyan nagyon nem akartak a mohán landolni (oda volt állítva az élesség), de pár nap alatt valahogy azt is belakták, már nem idegenkedtek különösebben tőle és kezdtem úgy gondolni, hogy terem itt még valamiféle babér a számomra, bár az látszott, hogy így elég statikus képek fognak születni. A megjelenő végeredmény egy kicsit a biológia szertár Salgópolcain felravatalozott kitömött állatokat juttatta eszembe, nem sok élet volt bennük, ahogy az látszik is.

Ellenben a tenglicek csak bambán zabálnak...Ellenben a tenglicek csak bambán zabálnak...

Később megjelentek a tengelicek és ezzel gyökeres változások álltak be. Mivel a cinkékhez képest a tengelicek valódi kis gyökerek. Ezerrel csapódnak be a maghalom közepébe, ezzel alapjaiban kérdőjelezve meg a nyitott etető létjogosultságát egy olyan erkélyen ami alatt azért még mások is laknak, akik nem feltétlen értékelik a napi tizenöt deka aláhulló szotyit. Ráadásul a sikeres landolást követően ott helyben jóízű táplálkozásba kezdenek nem tűrve maguk körül konkurenciát. Ennek először örültem, hogy végre igazi akciódús képekkel leszek gazdagabb, de sajnos ennek két akadálya volt: egyrészt néhány fergeteges magzáporos összecsapás után a cinkék feladták a harcot és határozottan kiszorultak a placcról, másrészt képtelenség volt a vázammal megfelelően rövid zársebességet elérni a bemozdulásmentes képekhez. Mivel a tárgytávolság adott és a 200-as obihoz elég kicsi (kb. 150 cm) volt, a rekeszt kényszerűen zárni kellett, hogy a madarak ne essenek ki a szűk mélységélesség miatt az élességi síkból. Így viszont elfogyott a fény, a hosszú záridők és a magas érzékenység pedig ebben a műfajban nem feltétlen a siker zálogai. Használhattam volna ugyan Csoki manuális vakuját, rádiós kioldóm is van hozzá, de egyrészt a vakut állandóan ki-be hurcolászni nem sok kedvem volt, ráadásul értelmét vesztette volna az oly nagy energiával megtervezett álcázás is. Egy villogó vaku az erkélyen elég nagy feltünést keltene, arra meg semmi szükségem.

...és bambán zabálnak......és bambán zabálnak...

Végül sajnos a cinkék és a tengelicek heves összetűzései során a Csirkepalota mohaborítása (ami addig simán kibírt egy évet) egy hét alatt gyakorlatilag megsemmisült, fotók készítésére teljesen alkalmatlanná vált, ezért a leszerelése mellett döntöttem, de mint felelős madáretető természetesen azonnal kihelyeztem helyette egy zártabb etetőt. Ezen sajnos fotózni nem lehet, de a forgalom továbbra is óriási, viszont a tengelicet a zárt etető sem túlzottan akadályozza abban, hogy kiszórja belőle a magokat. Feladom, marad a kosz rügyfakadásig.

...vagy bambán zabálnak......vagy bambán zabálnak...

...esetleg bambán zabálnak....esetleg bambán zabálnak.

 

 

Megjelenés: 2015. március 01. 16:45 | Szerkesztve: 2017. március 01. 21:15 | Szerző: GYGabor

Kategória: Képes krónika

« vissza

Hozzászólások
Az oldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadod ezt. Részletek Értem