Címlap » Blog » Hobbifotós szemmel: Budapest, Apáthy-szikla

Hobbifotós szemmel: Budapest, Apáthy-szikla

Fotós kiruccanásaim újabb célpontjának Budapest II. kerületének szívében a Nagybányai út, Görgényi út és Páfrányliget utca által határolt természetvédelmi területen található, autóval és tömegközlekedéssel egyaránt egyszerűen elérhető, egy nagyon rövid kellemes sétával bejárható 255 méter magas Apáthy-sziklát választottam.

Váratlanul akadt egy szűk fél napnyi szabadidőm, úgy A szikla a sétaútrólgondoltam nem ülök a négy fal között, kiötlök valami  mikro-kirándulást. Mivel a kiszemelt Apáthy-sziklánál még sosem jártam, az indulást gondos tervezés előzte meg, mely során a legsúlyosabb eldöntendő kérdés az volt, hogy a sziklát az erdei sétaút Nagybányai út felőli, vagy a Görgényi úti buszvégállomáshoz közel eső végétől közelítsem meg. (Komoly döntés ez egy olyan sétánál aminek a hossza a másfél kilométert is alig éri el. De én nagyon alapos vagyok. Túlzottan is.) A térképet nézegetve arra jutottam, hogy első esetben mivel a kocsit a Csalán utcában szerettem volna leparkolni (aminek egyébként semmilyen különösebb racionális oka nem volt, de racionalitást az én döntéseimben keresni hasztalan erőfeszítés) a séta egy kicsit erősebb lépcsősor megmászásával kezdődik, majd a Nagybányai út elérésekor balra fordulva lehet a természetvédelmi területen vezető, egyébként zöld sáv jelzésű sétaúton elérni a A sétaút legszebb része (szerintem)sziklát, mintegy 150 métert követően. A fő attrakció megszemlélése után nagyjából szűk egy kilométeres erdei séta következik folyamatos nagyon enyhe emelkedőn a végén egy pici kaptatóval és már el is értem a Görgényi utat, ahonnan élményekkel telve, a Nagybányai utat szegélyező elképesztő ingatlanok között lehetetlen küldetésként olyat keresgélve amelyik nem kéne, kényelmesen lehet visszasétálni az autóhoz. A második esetben azt kockáztattam volna, hogy a kellemes kirándulás befejező szakaszában kellett volna visszakapaszkodni a Nagybányai úton az autóhoz, én meg frissen is úgy mászok mint egy csiga, kicsit fáradtabban meg talán sosem érem el a kocsit. Azzal sem voltam tisztában, hogy a Görgényi út környékén lesz-e lehetőség a parkolásra. Gondoltam jobb az elején túllenni a nehezén és az első útvonalat választottam, melytől a séta során hol akarattal, hol bénaságból többször is eltértem, de a fényképezőgépem végig velem volt.

A Csalán utcában leparkolva mindjárt megakadt a szemem az utca végénKellemes kilátás induló, a szikla alatt elvezető sétaúthoz vezető néhány fokos lépcsőn. Felvont szemöldökkel fordultam a tervezgetés során kijelölt Nagybányai lépcső felé amelynek a vége a messzi távolba veszett és olyan magasra vezetett, hogy úgy éreztem oxigénmaszk, hágóvas és gleccserszemüveg nélkül felelőtlenség nekivágni. Amilyen jó kondiban vagyok az oxigénmaszk dolgában nem is tévedtem nagyot. Nehogy már ne a rövidebb lépcsőt válasszam, eredeti tervemtől eltérően az alsó úton indultam el, bár nem tudom mit reméltem, hiszen ismereteim szerint a két út párhuzamos, így csak a végtelenben találkoznak, olyan messzire meg nem terveztem menni, főként, hogy a szikla tetejére vágytam. A néhány lépcsőfok leküzdése után alig tettem meg talán száz métert a szikla alatt futó erdei ösvényen, egyszer csak az utat egy birodalmi méretű "csokisfánk" állta el. Előfordul ez a természetben, még egy olyan városba ékelődött zsebkendőnyi védett területen is mint ez, na de ekkora? Elefánt itt? Félve attól, hogy a rakáson falatozó legyek ármádiája ebédjét féltve összehagolt támadásba lendül ellenem, inkább úgy döntöttem nem hiányzik ez nekem egy ilyen szép délelőtt, és a további váratlan találkozások lehetőségét feladva a kiindulási pontra pánikszerűen visszamenekülve mégis nekivágtam a Nagybányai lépcsőnek.

Arra talán most nem térnék ki részletesen, hogy milyen állapotban értem felJó napjuk van... a tetejére de nyilván lehetett valami gond az agyam oxigénellátásával, mert hiába vittem magammal a területről nyomtatott térképrészletet, hiába is volt kihelyezve a természetvédelmi terület bejáratát jelző tábla és úgy egyáltalán hiába tudtam, hogy a Nagybányai utat elérve rögtön balra kell keresnem az ösvényt, úgy sétáltam el mellette mintha ott sem lett volna. Továbbhaladtam a Nagybányai úton, folyamatosan bal kéz felé keresve a letérési lehetőséget, de az nem adódott sehol. Az csak hab a tortán, hogy az út természetesen finoman de könyörtelen következetességgel haladási irányommal megegyezően emelkedett. Mentem egy darabig (a kirándulás végén mikor sétáltam vissza a kocsihoz kiderült, hogy majdnem egészen a Görgényi útig) aztán úgy gondoltam ebből elég, meg már a levegőm is igencsak fogytán volt, roppant kínos, de nem találom a sziklát, hazamegyek és átgondolom az életem.

Visszafelé menet aztán megtaláltam a sétaút bejáratát, valószínüleg azért, mert a Nagybányai útról lefelé pont szemben haladtam vele, így a fejemet a legcsekélyebb mértékben sem kellett Jól jönne egy növényhatározó...elfordítani, hogy észrevegyem. Ez előny nálam, hiszen minden felesleges mozdulattól irtózom, a nyakam meg egyébként is néha beáll és a fejem csak annyira fordul mint egy halé, hát nem kuvik voltam előző életemben az biztos. Végre rátérve kirándulásom igazi útvonalára örömmel vetettem be magam az erdőbe. Jókedvemben még a fényképezőgépet is elővettem és huzamosabb időn át zaklattam vele egy útszélén nőtt pitypangot. Meglehetősen sok értékelhető kép született, később mindegyiket értékeltem is, természetesen használhatatlannak.

Rövid sétát követően (ki gondolta volna, hogy ma ez még sikerül) eljutottam magához az Apáthy-sziklához. A sétaútról kellő elővigyázatossággal kióvatoskodtam a szikla tetejére. Nagyon szép a panoráma, a látóhatárt balról jobbra a Széchenyi-hegy, János-hegy és a Nagy-Hárs-hegy zárja, míg a szikla alatt Kurucles és Lipótmező városrészek hangulatos házai állnak. Itt már nem volt mire várni, körbepörögtem egy panorámával kézből. Természetesen a természetnek olyan a természete, hogy engem mindíg megviccel. A stabilan borongós időben a panoráma utolsó két expozíciója alatt teljesen váratlanul kisütött a nap, a lehető legextrémebb módon átrendezve a fényviszonyokat. Mondanom sem kell, az évek során felszedett atombiztos rutinom miatt a helyszínen eszembe sem jutott újrafotózni, aggódni csak otthon kezdtem amikor láttam a képek közötti durva különbséget. Valamit azért összebarkácsoltam belőle.

A szikla csúcsáról a zöld sávval jelzett útra visszatérve tovább indultam. Innen még egy rövid szakaszon van az útnak egy korláttal biztosított, szép kilátással kényeztető szakasza, aztán az erdőben folytatódik és nem is bukkan onnan elő a Görgényi úti végéig. A szikla tetejére ahol egy graffitikkel sajnos gazdagon ékesített világháborús bunker található most nem mentem fel, de hogy ha már ott jártam mégis miért nem arra a mai napig nem jöttem rá. Séta közben nem tudtam nem észrevenni, hogy ennek a kis mikrokörnyezetnek milyen gazdag rovar- és növényvilága van.... vagy egy botanikai szakértő Minden csivitel, minden zümmög, minden illatozik (nem a poszt elején említett szerencsétlen találkozás szereplőjére gondolok), egyszóval szépsége és könnyű elérhetősége okán nem is csoda, hogy kedvelt kirándulóhely, könnyen bejárható, a domborzati viszonyok csak nekem okozhatnak problémát, de én még az Alföldön is bajban lennék talán. Sajnos amilyen könnyen elérhető, olyan szemetes is volt ottjártamkor.

Az erdei út végéhez közeledve, jobbra egy a vöröses kőzetből kiemelkedő sziklakaput pillantottam meg, de természetesen nem sikerült hatásos képet készítenem róla, majd továbbhaladva az erdőből hirtelen a Görgényi útra érkeztem. Még elgondolkoztam, hogy az innen a zöld sáv jelzésen tovább sétálva elérhető Árpád kilátót meglátogassam-e, de az ötletet tett nem követte, ahogy az már oly sokszor megesett velem. A 11-es busz végállomásához érve az ott lévő kis boltban vettem egy jeges teát, a roppant kedves boltos hölgy ellenkezésem ellenére lankadatlan agilitással még egy sajtos pogácsára is rábeszélt, melyet elégedetten elfogyasztva ereszkedtem le a Nagybányai úton, majd a lefelé jelentős mértékben élvezhetőbb lépcsőn a kocsihoz, hogy aztán újra visszaalakuljak a város szmogjától támolygó kétmillió zombi egyikévé.

GPS koordináták: É47.531560, K18.986059

 

Megjelenés: 2011. április 30. 08:00 | Szerző: GYGabor

Kategória: Fotós túrák, kalandok

« vissza

Hozzászólások
Az oldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadod ezt. Részletek Értem