Címlap » Blog » Beyond the beginnings

Beyond the beginnings

Tisztelt olvasók, kedves érdeklődök! Örömmel jelenthetjük be, hogy blogunk immáron elérte az egy éves kort. Ilyenkor a legtöbben számadást készítenek, mi minden történt eddig, mennyien látogatták az oldalt, hány képet jelentettek meg, vagy mennyi cikket írtak. Ezt természetesen aki akarja, megszámolhatja, így mi nem is akartunk ilyen statisztikai dolgokkal foglalkozni. Úgy döntöttünk, hogy 2012 április 19-én inkább közös fotózgatással töltjük az időnket, mintsem matematikai képletek felett görnyedve számolgassunk. Lévén már a középiskolában sem volt fő erősségünk eme tantárgy.

Na de, hogy mi is történ azon a bizonyos napon, egy picit vissza kell lépkednünk az idő vonalán pár nappal.

Kellemes tavaszi napsütéses napra ébredtek hőseink. Nem sokban különbözött ez a nap sem a többitől. A reggeli teendők, és a munkába menet monotóniáját semmi sem zavarhatta meg. Teltek az órák, és a megszokott mindennapi munka folyamán, semmi nem utalt arra, hogy történetünk szereplőinek 19-ei délutánja „felborul”.

Délutánra járt az idő, mikor egy gondolat kezdte befészkelni magát Csoki fejébe. Még nem kristályosodott ki valójában, de ahogy a naptárat nézte, sejtette, hogy valami történni fog. Nem igazán tudta, inkább érezte az elkövetkező nap fontosságát. Amint elkészítette délutáni kávéját, és azt kortyolgatva bámulta az ablakon keresztül a kék égen lassan szálló felhőket, az érzés egyszerre vibráló gondolattá változva, vadul dübörgött fejében; Egy éves lesz a blogunk ezt meg kellene ünnepelni. Ekkor már a kezében fogta telefonját, és a billentyűzet segítségével, tárcsázta is barátja számát.

Mikor Gábor felvette a telefont, rövid beszélgetés keretében Csoki megemlítette, hogy arra gondolt az oldal egy éves évfordulóját ünnepeljék meg egy közös fotózással. Gábor örömmel fogadta az ötletet, és abban maradtak, hogy a felmerült helyszín és időpont egyeztetésének céljából, később telekommunikációs kapcsolatot létesítenek.

Hát így kezdődött.

GYGabor: Mivel csak egy mini kiruccanás jöhetett szóba, rövid ötletelést után végül a lakhelyeink között földrajzilag nagyjából félúton található két lehetséges helyszínt tettünk megfontolás tárgyává: vagy a Nemzeti Színház környéke, vagy a Kopaszi gát. Hogy tényleg valami látványosat is ki lehessen hozni a dologból megpróbáltuk megcélozni a kék órát, ezzel a mesterséges fényekben szegényebb Kopaszi gátat ki is ejtettük. Kedvenc programunkkal nagyjából előre belőttük az időpontokat és a fényviszonyokat, majd ezek alapján úgy döntöttünk, hogy XX:XX-kor találkozunk (már nem emlékszem a pontos időpontra, hááát, talán nem hetekkel később kéne a bejegyzést írnom :) ) az egyetlen ingyenes és szabad helyekkel kecsegtető közeli barkácsáruház parkolójában.

Csoki: Mikor megérkeztem a parkolóba XX:XX órára ( Nálam éppen 16:37-et mutatott a telefonom órája.Kacsintás) Gábor barátom már ott várt. Kölcsönösen üdvözöltük egymást, majd mindketten nekiláttunk az autóink "aljáról" elővenni a cuccainkat, hogy minél hamarabb megközelítsük a kiszemelt helyszínt. A parkolótól gyalog folytattuk utunkat a színházig. Ezen rövid szakaszon, talán a "magas szintű szakmai" megbeszélésünkbe mélyedtem annyira bele, hogy kétszer is sikerült majdnem elüttetnem magam, a három keresztező úton.Zavarban van Szerencsére baj nélkül értünk a színház előtti parkosított területre, hogy itt letáborozva kiszemeljük fotóink témáját.

GYGabor: A színházhoz érve kettős érzés fogott el. Egyrészt megkönnyebbültem, hogy az idő mégsem lett olyan rossz, amilyennek egész nap kinézett, másrészt viszont jött a már jól megszokott miniválság, hogy akkor most mit is fotózzak. Ezzel általában mindig szembesülök, aztán valahogy idővel oldódik a dolog és végül csak tudok kezdeni valamit a géppel (kár, hogy a készített fotókkal viszont sokszor semmit). Csoki mindjárt nagy lendülettel vetette bele magát valami nyilvánvalóan előre jól kidolgozott koncepció azonnali megvalósításába, én meg csak tébláboltam egy darabig. Mentő ötletként eszembe jutott, hogy nálam van a "gazdaságos" ND1000-es szűrőm (egy Soligor szűrőkeretbe vágatott hegesztőpajzs üveg, melyet még tavaly december vége felé barkácsoltam, ám éles bevetésére eddig valahogy még nem került sor), meg az állvány is húzta a vállamat, miért ne kezdenék bele a régóta dédelgetett harminc másodperces vagy hosszabb expozíciós idejű képekből álló Over thirty "munkacímű projektbe". Ki is cuccoltam hozzá (állvány, távkioldó, szűrő, satöbbi) és mivel ez a műfaj elég szöszmötölős jól elmélyültem benne, azt sem figyeltem Csoki éppen merre jár.

Csoki: Már otthon volt egy elképzelésem, hogy a színházat milyen szögből kívánom fényképezni, és mikor odaértünk, megpróbáltam megtalálni azt a pontot és gép beállítást, ami az elképzelésemnek legjobban megfelelt. Sajnálatomra láttam, hogy a víz tükröződését ki kell hagynom a kompozícióból, mert a „medencét” talán gazdasági szempontnak köszönhetően nem töltötték fel. (Persze, mikor utoljára arra sétáltam tele volt. Na ez általában mindig így sikerül.) Az elképzelésem az volt, hogy a „kék órát” kihasználva, készítem el a képet, és mivel addig volt még időnk bőven, körülpillantva feltettem magamban a nagy kérdést, hogy addig mit csináljak. Ha konkrét elképzelés miatt veszem elő a gépet, sajnos annyira rá tudok koncentrálni a dologra, hogy olyankor nem is nagyon veszem észre az egyéb klassz témát, így jobbára csak a géppel a kezemben, sétálgattam a parkban, hogy egy két képet készítsek, leginkább dokumentálás céljára. Készítettem, pár képet sebtiben Gábor barátomról, miközben elmélyültnek tűnő arccal áll és nem csinál semmit. Persze rájöttem, hogy igenis csinál, csak éppen valami irdatlan hosszú záridőt alkalmazva fotóz. Ez annyira felkeltette érdeklődésemet, hogy azt hiszem ettől a ponttól nem is tudott miattam fényképeket készíteni.Zavarban van

GYGabor: Ahogy egyre inkább sötétedett, kezdtünk aggódni, hogy a szürkületi díszkivilágításból nem lesz semmi. Sajnos (bár erre azért lehetett számítani) az épület előtti medence sem volt vízzel feltöltve (ami Csoki egyik koncepciójának megvalósítását mint elmondta alapjaiban gátolta meg), de a világítást sem igyekeztek felkapcsolni, úgy látszik nagy a spórolás, már igencsak besötétedett, mikor végre a kék órát csaknem lekésve megnyugtatóan hunyorogni kezdtek a fények. Gyorsan, nehogy meggondolják magukat, megcsináltam a "kötelező" esti képeket a színházról meg a környező modern épületekről, "ahogy azt kell módonNevetés", csillag alakú pontfények hegyekben, meg ilyesmi, mire végeztem látom ám, Csoki újabb kőkeményen előre átgondolt koncepciót követve egészen masszív színházfotózási harcálláspontot épített ki, maradéktalanul kihasználva a terep által nyújtott domborzati viszonyokat. Ezt nem állhattam meg anélkül, hogy ne fotózzam le, de sajnos nem vagyok az emberábrázolás mestere, így barátom kérésére ez a kép most nem került bele a bejegyzés képanyagába, bár még próbálom meggyőzni arról, hogy esetleg egy jövőbeni bejegyzéshez felhasználhassam, hiszen nagyszerűen példázza a kompozíciós eszközök kontár módon történő alkalmazását. Csoki egyébként is hálás témának bizonyult, úgyhogy egy idő után egészen ráálltam a fotózására. Nagyon nem szeretek embereket fotózni, de nem tudtam kihagyni, hogy a töksötétben a térburkolat kövein gépe mögött majdnem hason fekvő barátomon keresztül dokumentáljam mire is képes egy igazi megszállott egy jól megkomponált kép kedvéért.

Csoki: Mikor már eléggé besötétedett, és a díszkivilágítást szolgáló berendezések, még mindig nem üzemeltek, Úgy gondoltam, hogy a színház fotózásából, nem lesz semmi. Se víz, se fény, így fotó sem lesz. Bosszantott egy kissé a dolog. Olyan jól kigondoltam mindent és most tessék, megint „így” jártam. Egyszerre csak elkezdtek felderengeni a fények, és úgy éreztem eljött a nagy pillanat, Az előzőleg gondosan megtervezett helyre felállítottam az állványt és őrült exponálásokba kezdtem. Mikor úgy gondoltam, hogy sikerült megalkotnom a megfelelő képet, egy gyors pillantást vetettem a környékre. A fények, árnyékok játéka a délutáni témakereséssel ellentétben, most egész sor témát jelentettek számomra. Nekiláttam, hát, hogy ezeket valami elfogadható kompozícióba foglalva próbáljam megörökíteni. Annyira belefeledkeztem, hogy egyszerre csak az tűnt fel, hogy miközben valami hasonfekvős pózban, próbálom lefényképezni a látottakat, Gábor barátom vakujának villanása szűrődik be oldalról a látómezőmbe. Félre pillantva látom, hogy engem fotóz. Kizökkenve a „megszállottságomból” azonnal rájöttem, hogy talán nem mindennapi látvány egy a sötétben fényképezővel a kézben, macskakövön fekvő, ember a színház parkjában.

GYGabor: Végül annyira belemerültünk a fotózásba (a magam részéről ezt már nyugodtan hívhatom átszellemülésnek is), hogy mikor először megnéztük mennyi az idő már fél kilenc is bőven elmúlt, ami nem kis meglepetést okozott. Annyira azért nem ijedtünk meg, hogy fejvesztve rohanjunk haza, hiszen még egy fontos feladat várt ránk, megörökíteni magunkat e bejegyzés számára. Na ezzel aztán jól elszórakoztunk, bénáztam mint állat, pedig aznap este hasonló elképzelés alapján már készítettem képet Csokiról és az viszonylag jól sikerült. Az exponálás időzítését a megfelelő háttér eléréséhez még nagyjából sikerült közösen belőni most azonban sehogy sem találtam a megfelelő rekesz/záridő párost amivel a beépített vaku kellően megvilágítja az előteret, hogy szépen legyünk kiexponálva, meg ne mozduljunk be, de elegendő ideig marad nyitva a zár a háttérként szolgáló elrobogó HÉV elmosásához, mintha valamiféle lassú vakuszinkront használnánk. A baj csak az volt, hogy minden elszúrt próbálkozás után várhattunk negyed órát a következő lehetőségre és ez a formámat tekintve előrevetítette egy borzasztó hosszú éjszakai fotósession bekövetkeztét. Végül már olyan későre járt, hogy kiegyeztünk egy nagyjából megfelelő képpel, bár a fókusz igencsak elcsatangolt rajta, de hagyjunk valamit jövőre is.

Csoki: Mikor már úgy véltük, mindent megörökítettünk amit szeretnénk, és rég túl voltunk azon időponton mikor még érdemes városfotót készíteni, nem gondoltuk, hogy feltétlen rohannunk kellene haza. Gábor barátom felvázolt egy jó koncepciót, hogy örökítsük meg közös „lőgyakorlatunkat”, egy fotóval melyen mindketten rajta vagyunk. Gondos helyválasztás, és az expozíciós értékek beállítását követően, a HÉV menetrendjéből fakadóan tíz percenként sikerült egy-egy képet készítenünk magunkról. Most nem részletezném, hogy mi mindent bénáztunk el, de végül kompromisszumot kötve, úgy gondoltuk idén ennyire voltunk képesek, és jövőre újra megpróbáljuk. Ekkor már javában ránk esteledett, és mindketten úgy gondoltuk ideje lenne indulni.

GYGabor: Egy meglepetés azért még várt ránk, kocsijainkhoz visszatérve megütközve tapasztaltuk, hogy az egyébként szabadon használható parkoló kijáratát lakat és vaslánc zárja el. Ekkor már annyira lendületbe jöttem, hogy egyáltalán nem éreztem abszurd ötletnek üveges tekintettel padlógázon átugratni a szekérrel a padkán és a parkolót körbevevő több méter széles füvesített sávon, ami biztosan jót tett volna a gumiknak a futóműnek meg az éppen leszakadni készülő kipufogórendszernek (ami azóta már természetesen leszakadt, nem is kellett hozzá terepre menni, elég volt a Fiumei út). Neki is készültem a művelet végrehajtásának, amikor szerencsére a nálam jóval gyakorlatiasabban gondolkodó Csoki felhívta a figyelmemet a pontosan autóinkra irányuló térfigyelő kamerákra, majd tüzetesebben megvizsgálta a lakatot és a láncot.

Csoki: A parkolóba visszatérve „örömmel” nyugtáztuk, hogy a szabad parkolóból, illetéktelenek nem tudták elvinni autóikat, hiszen a kijáratot keresztezve, fél kilós lakattal ellátott vasláncot feszítettek ki. Sajnos ennek eredményeképp úgy véltük, mi magunk sem leszünk képesek az autókat éjszakai szálláshelyeikre irányítani. Tíz perc alatt beszerelhető magassági kormányról nem mertünk ábrándozni, így rövid terepszemlét követően, arra jutottunk, hogy a biztonsági kamera ellenére, megkeressük a padka legalacsonyabb részét, és a fűbe új párhuzamos turistautat készítve távozunk a helyszínről. Úgy gondoltam, hogy még egyszer megvizsgálom a láncot közelebbről, hátha le lehet valahogy engedni a földig és akkor áthajthatunk rajta. Valami megmagyarázhatatlan erőtől vezérelve, úgy éreztem meg kell vizsgálni a lakattal ellentétes oldalon is a rögzítést. A túloldalon a lánc csak rá volt tekerve az oszlopra, így ellenállás nélkül le bírtam tekerni, szabad utat engedve ezzel magunknak.

És így végződött.

 

Megjelenés: 2012. július 18. 23:50 | Szerző: Csoki - GyGabor

Kategória: Képes krónika

« vissza

Hozzászólások
Az oldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadod ezt. Részletek Értem